Badacsonytomaj

Északi part Badacsonytomaj

Badacsonytomaj
Badacsonytomaj város Veszprém megyében, a Tapolcai járásban. A Badacsony hegy a település területén fekszik, amelyet ezen kívül Tomaj központ és Badacsonyörs településrész, valamint a nagyrészt üdülőépületekből álló Badacsony településrész alkot. 2004. július 1-jén kapott városi rangot. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A 71-es főút mentén, a Balaton északi partjának nyugati részén, a Badacsony lábánál található. A település területén fekszik a Badacsony hegy nagyobb része, a település közigazgatási területét alkotja az ősi tomaji faluközpont és Badacsonyörs, valamint a nagyrészt szőlőterületekből és borházakból, vendéglőkből és üdülőépületekből álló Badacsony településrész, ez utóbbi az elhiresült vigalmi negyed. Szomszédos települések: Ábrahámhegy, Badacsonytördemic, Káptalantóti, Nemesgulács, Salföld. Vonattal elérhető a Székesfehérvár–Tapolca-vasútvonalon. Vasúti megállói: Badacsonyörs (valamikor Kisörs), Badacsonytomaj, Badacsony (valamikor Badacsony-Hableány). Vízi úton a Badacsony településrészen lévő, nyáron nagy forgalmú hajóállomáson és vitorlás kikötőn át közelíthető meg. Területe már az ókorban is lakott volt, az ásatások felszínre hozták a hegytetőn egy vaskori település leleteit, megtalálták egy kelta település maradványait. A rómaiak egész biztosan termesztettek itt szőlőt, a Badacsony oldalán akkoriban is számos ültetvény volt. A középkorból, nem egyházi birtok lévén, kevés feljegyzés maradt fenn a községről. Névadója állítólag egy besenyő vitéz, Urkund fia Tomaj volt, aki I. István korában birtokolta a területet. Első okleveles említése 1313-ból származik, Tomaj formában. Mindenesetre 1263-ban már remete kolostor állt itt, II. Pál veszprémi püspök oklevelében olvasható. A török hódoltság idején lakossága megfogyatkozott, 1550-ben plébániája is elhagyatva állt, de a források szerint a település folyamatosan lakott volt. Az itt élők ekkor is főleg szőlő- és gyümölcstermesztésből, halászatból éltek. A 18. század során kedvelt pihenőhellyé vált, bora kedvelt lett és sorra épültek itt a pincék és a borházak. Ismert a város hegykönyve és hegytörvényei. A Pálos kolostor égbe nyúló falairól 1851-ben Szerelmey Miklós ad hírt. A helyszínt 1887-ben Ádám Iván kanonok járja be és tárja fel. Tanulmánya 1888-ban jelenik meg az Archeológiai szemlében. Badacsonyi Bazaltbánya Rt.-t Tószegi család és az Eszterházy Hitbizomány hozta létre. 1903-as megnyitásával a település új irányt vett, a lakosság száma megkétszereződött, elindult az iparosodás; A Balaton északi partján 1909-ben megindul a vasúti közlekedés. 1909-től lóvasút is járt a településen. Badacsonytomaj 1911 január 1-jén lett nagyközség Zala megye törvényhatósági döntés alapján. Ekkor meghirdették a jegyzői állást, amelyre Nemesgulácsi adóügyi jegyző jelentkezett, és 1911 február 15-én kinevezték jegyzőnek. Vajda Elek (1879–1944) 1911-ben költözött a településre, melynek ezután nyugállományba vonulásáig, 1923-ig jegyzője volt. Vajda a Vöröskereszt 1915. február 15-én alapított badacsonytomaji egyletének első jegyzője is. Egykori lakóháza, melyet a községbe költözésekor építtetett, nyugállományba vonulása után, bővítésekkel előbb az elöljáróság, később a nagyközség tanácsának, illetve önkormányzatának székhelye volt, egészen 2011-ig. 2014 szeptemberében az új városháza földszintjén emléktábla utal Vajda Elek munkásságára . Az I háborúban igen sok badacsonytomaji férfi lelte halálát. A háború után az országot ért hatalmas területvesztése során a kőbányák jelentős hányada a határon túlra került, így a természeti csodaként ismert Badacsony hegy csaknem teljes mértékben áldozatává vált Trianonnak. Komoly küzdelem folyt a természeti értékek megmentéséért, az akkori Parlamentben Herczeg Ferenc vezetésével, eredménytelenül sajnos. A bazaltkövet csillepályán szállították le a hegyről a Balaton parton lévő zúzó üzemben. A csillepálya tartóállványának rezgése, rázkódása miatt a Templom dombon 1344-ben épült Szent Imre templom szentélye és falai megrepedeztek, és veszélyessé vált a benne tartózkodás. Helyette épült a hegy bazalt köveiből Fábián Gáspár tervei alapján a Templom domb lábához Rott Nándor Püspöksége alatt, Varga Sándor plébánossága idején a Vallás alap finanszírozása mellett 1931 és 1932 között akkor még Európában egyedül álló r.k. neoromán stílusú Szent Imre templom. A település bírója ebben az időben vitéz Csala Gergely, jegyzője pedig Hajdú Lajos, majd 1936-tól Keresztúry János volt 1949-ig. A polgári Magyarország megszületésekor, az első szabad önkormányzati választások idején, 1990 szeptemberében a település első polgármesterének Káloczi Kálmánt választották meg, aki 2002-ig töltötte be ezt a funkciót. A bazaltbányászat 1965-ben befejeződött, de a hegy látványa és élővilága sajnos nagyon megsínylette a félévszázados bányászatot. A további károkat megelőzendő a térséget hamarosan tájvédelmi körzetté nyilvánították. A település a hozzá tartozó Badacsonyörs (korábban Kisörs) és Badacsony (valamikor Hableány) településrészekkel együtt 2004. július 1-jén kapott városi rangot. Forrás: Wikipédia

Legfrissebb balatoni hírek

Gyorsan gazdára lelnek a Balaton-parti ingatlanok

Gyorsan gazdára lelnek a Balaton-parti ingatlanok

Továbbra sem torpantak meg a Balaton-parti építkezések, sőt nem egy kivitelezőnek még több munkája is lenne, de véges a kapacitás. A fővárosihoz hasonlóak a magyar tenger melletti ingatlanárak, Siófokon még az egymillió forintos négyzetméterenkénti ár sem ritka.
Használható szabályra várnak a drónpilóták

Használható szabályra várnak a drónpilóták

A Balaton remek terep a drónrepülésekhez, ki nem szeretné látni felülről a Balatont? Télen és nyáron hálás a téma, ezrek nézik meg a felvételeket pillanatok alatt. A felvétel készítéséhez szükséges szabályok kényszerű szigorításon mentek át.
Balaton-parti szállodákban üdült, majd meglépett

Balaton-parti szállodákban üdült, majd meglépett

A Marcali Járási Ügyészség nyolc csalás miatt emelt vádat azzal a 47 éves szolnoki férfivel szemben, aki úgy élt, hogy országszerte megszállt különböző hotelekben, majd fizetés nélkül távozott.
Késik az idei balatoni korcsolyaszezon

Késik az idei balatoni korcsolyaszezon

Még mindig nem fagyott be a Balaton, mert bár a hőmérséklet siettette a jégképződést, a múlt hét közepe óta fel-feltámadó erős szél mozgásban tartotta a vizet – jelezte a Magyar Időknek a Siófoki Viharjelző Obszervatórium vezetője.
Új technológia az iszapeltávolításban

Új technológia az iszapeltávolításban

Tavasszal munkába állhat a Balatonon az az új technológiával dolgozó, mobil lágyiszap-eltávolító és -víztelenítő berendezés, amelyet több mint két év alatt fejlesztett ki a Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. az Unió 180 millió forintos támogatásával, összesen mintegy 350 millió forint ráfordítással – közölte a cég vezérigazgatója az MTI-vel.
Balatoni pecások, figyelem: februárban módosul a horgászrend

Balatoni pecások, figyelem: februárban módosul a horgászrend

Az idén sem emelkednek a balatoni horgászjegy-árak, a tó horgászrendje néhány pontban módosul - közölte Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója az MTI-vel.
Már januárban megindul a roham a balatoni szállásokért

Már januárban megindul a roham a balatoni szállásokért

A legnépszerűbb közösségi oldalon már most sokan keresik a balatoni nyári szállásokat. Jellemzően a kisgyerekes családok azok, akik már januárban lefoglalják a helyet.
Közel százan próbáltak tavaly engedély nélkül horgászni a Balatonon

Közel százan próbáltak tavaly engedély nélkül horgászni a Balatonon

Két kilométer felszedett halászháló, 11 bűncselekmény, 260 feljelentés, több mint ötmillió forint halvédelmi bírság: a balatoni halellenőrök tavaly is rendszeres folytattak vizsgálatot.
Mutatjuk a magyarok kedvenc nyaralóhelyeit

Mutatjuk a magyarok kedvenc nyaralóhelyeit

Mintegy 10 százalékkal nőtt a belföldi turizmus forgalma 2018-ban. Az 1-2 éjszakás foglalás volt továbbra is a sláger, utazásaink alkalmával jellemzően apartmanban, vendégházban vagy panzióban hajtottuk álomra a fejünket a Szallas.hu statisztikái szerint, és átlagosan 46 830 forintot fizettünk alkalmanként.
A túl enyhe tél nehezíti a balatoni nádaratást

A túl enyhe tél nehezíti a balatoni nádaratást

Bár itt a nádvágás ideje, az időjárás nem igazán alkalmas erre: sem a Balaton, sem a talaj nem kellően fagyott, így várhatóan az idén is csak a kívánt mennyiség töredékét lehet learatni – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.
Az utcákat túrják a vaddisznók a Balatonnál

Az utcákat túrják a vaddisznók a Balatonnál

Egész éves problémát jelent a Balaton környékén portyázó erdei állatok károkozása. Megoldás még mindig nincs, de a Balatoni Szövetség újabb egyeztetéseket folytatott az ügyben.
A vadmacska lett a hónap állata a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén

A vadmacska lett a hónap állata a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén

A vadmacska kapta a hónap állata címet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársaitól.