Már januárban megindul a roham a balatoni szállásokért

Már januárban megindul a roham a balatoni szállásokért
A legnépszerűbb közösségi oldalon már most sokan keresik a balatoni nyári szállásokat. Jellemzően a kisgyerekes családok azok, akik már januárban lefoglalják a helyet.
A balatonföldvári apartmantulajdonosok azt mondják: a szálláskeresés egyáltalán nem korai, mert a népszerű ingatlanokat nagyon hamar lefoglalják. Előfordul, hogy már előző év augusztusában bejelentkeznek egy-egy helyre. – Ahol van medence, szépek a bútorok, azok a szállások hamar megtelnek – mondta egyikük. – Mi is igyekszünk a magasabb elvárásoknak is megfelelni, a bevétel nagy részét visszaforgatjuk. Tavaly február végére nálunk már minden helyet lefoglaltak, és már az idei nyárra is elkelt sok időpont. Időben el kell kezdeni nézelődni, mert májusra általában már csak a maradékból lehet válogatni.

Zamárdiban több fesztivált is rendeznek a nyáron, amelyre szép számmal érkeznek vendégek és sokan keresnek szállást ezekre a napokra. A helyi apartmantulajdonosok szerint sokan már akkor lefoglalják a szálláshelyeket a következő évre, amikor a fesztivál véget ér. Nagyon nehéz ezekben az időpontokban jó és megfizethető szálláshelyhez jutni, ha valaki későn kezd el keresgélni.

– Már megtelt a vendégházunk a Strand Fesztivál és a Balaton Sound idejére, de más időpontra is van már foglalásunk – közölte Kukorelli Teodóra, egy zamárdi vendégház tulajdonosa.- Igazából már karácsony környékén elkezdtek érdeklődni, de most is folyamatosan jönnek a telefonok, hogy mikor van még szabad hely.

– A mi szállásunk a drágább árkategóriába tartozik, ezért elsősorban nem a fesztiválozók jönnek hozzánk – magyarázta Szabó Mihályné, egy wellness apartman tulajdonosa. – Akik kifejezetten ezekre a rendezvényekre érkeznek, általában olyan helyet keresnek, ahová aludni járnak, és nem igényelnek plusz szolgáltatásokat. Hozzánk többnyire családok érkeznek.

Balatonboglár az egyik legnépszerűbb nyaralóhely a Balaton partján, ahol számos ingyenes eseményt szerveznek a nyár folyamán. Ezek közül a legnépszerűbb a szüreti fesztivál, ahová több tízezer ember érkezik minden nyáron. Az egyik partközeli nyaraló tulajdonosa elmondása szerint a szüreti fesztiválra már egy évvel korábban elkelnek azok az ingatlanok, amelyek a rendezvény helyszínéhez közel vannak.

– A jó helyen található ingatlanok háromnegyedét már előző nyáron lefoglalják a szüreti mulatságra – tájékoztatott az egyik boglári apartman üzemeltetője. – Ha valaki meg szeretné kóstolni a finom boglári borokat, nem tud majd vezetni, ezért fontos, hogy közel legyen a szállás. Egyébként az egész főszezon nagyon népszerű, már több időpontot lefoglaltak nálunk júliusra és augusztusra is. 
Forrás: sonline.hu Kép: zamardi.hu




 

Gyorsan gazdára lelnek a Balaton-parti ingatlanok

Gyorsan gazdára lelnek a Balaton-parti ingatlanok

Továbbra sem torpantak meg a Balaton-parti építkezések, sőt nem egy kivitelezőnek még több munkája is lenne, de véges a kapacitás. A fővárosihoz hasonlóak a magyar tenger melletti ingatlanárak, Siófokon még az egymillió forintos négyzetméterenkénti ár sem ritka.
Használható szabályra várnak a drónpilóták

Használható szabályra várnak a drónpilóták

A Balaton remek terep a drónrepülésekhez, ki nem szeretné látni felülről a Balatont? Télen és nyáron hálás a téma, ezrek nézik meg a felvételeket pillanatok alatt. A felvétel készítéséhez szükséges szabályok kényszerű szigorításon mentek át.
Balaton-parti szállodákban üdült, majd meglépett

Balaton-parti szállodákban üdült, majd meglépett

A Marcali Járási Ügyészség nyolc csalás miatt emelt vádat azzal a 47 éves szolnoki férfivel szemben, aki úgy élt, hogy országszerte megszállt különböző hotelekben, majd fizetés nélkül távozott.
Késik az idei balatoni korcsolyaszezon

Késik az idei balatoni korcsolyaszezon

Még mindig nem fagyott be a Balaton, mert bár a hőmérséklet siettette a jégképződést, a múlt hét közepe óta fel-feltámadó erős szél mozgásban tartotta a vizet – jelezte a Magyar Időknek a Siófoki Viharjelző Obszervatórium vezetője.
Új technológia az iszapeltávolításban

Új technológia az iszapeltávolításban

Tavasszal munkába állhat a Balatonon az az új technológiával dolgozó, mobil lágyiszap-eltávolító és -víztelenítő berendezés, amelyet több mint két év alatt fejlesztett ki a Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. az Unió 180 millió forintos támogatásával, összesen mintegy 350 millió forint ráfordítással – közölte a cég vezérigazgatója az MTI-vel.
Balatoni pecások, figyelem: februárban módosul a horgászrend

Balatoni pecások, figyelem: februárban módosul a horgászrend

Az idén sem emelkednek a balatoni horgászjegy-árak, a tó horgászrendje néhány pontban módosul - közölte Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója az MTI-vel.
Már januárban megindul a roham a balatoni szállásokért

Már januárban megindul a roham a balatoni szállásokért

A legnépszerűbb közösségi oldalon már most sokan keresik a balatoni nyári szállásokat. Jellemzően a kisgyerekes családok azok, akik már januárban lefoglalják a helyet.
Közel százan próbáltak tavaly engedély nélkül horgászni a Balatonon

Közel százan próbáltak tavaly engedély nélkül horgászni a Balatonon

Két kilométer felszedett halászháló, 11 bűncselekmény, 260 feljelentés, több mint ötmillió forint halvédelmi bírság: a balatoni halellenőrök tavaly is rendszeres folytattak vizsgálatot.
Mutatjuk a magyarok kedvenc nyaralóhelyeit

Mutatjuk a magyarok kedvenc nyaralóhelyeit

Mintegy 10 százalékkal nőtt a belföldi turizmus forgalma 2018-ban. Az 1-2 éjszakás foglalás volt továbbra is a sláger, utazásaink alkalmával jellemzően apartmanban, vendégházban vagy panzióban hajtottuk álomra a fejünket a Szallas.hu statisztikái szerint, és átlagosan 46 830 forintot fizettünk alkalmanként.
A túl enyhe tél nehezíti a balatoni nádaratást

A túl enyhe tél nehezíti a balatoni nádaratást

Bár itt a nádvágás ideje, az időjárás nem igazán alkalmas erre: sem a Balaton, sem a talaj nem kellően fagyott, így várhatóan az idén is csak a kívánt mennyiség töredékét lehet learatni – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.
Az utcákat túrják a vaddisznók a Balatonnál

Az utcákat túrják a vaddisznók a Balatonnál

Egész éves problémát jelent a Balaton környékén portyázó erdei állatok károkozása. Megoldás még mindig nincs, de a Balatoni Szövetség újabb egyeztetéseket folytatott az ügyben.
A vadmacska lett a hónap állata a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén

A vadmacska lett a hónap állata a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén

A vadmacska kapta a hónap állata címet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársaitól.